Mit jelent a megszentelődés? (T.A. Hegre)

Eredeti szöveg: SermonIndex.net

PDF-ben letölthető: T.A. Hegre: Mit jelent a megszentelődés?

Gyakran fölmerülnek a következő fontos kérdések:

  • Mit jelent a megszentelődés?
  • Mit jelent a Szent Szellembe merülés?
  • Ez a két tapasztalat vajon ugyanazt jelenti?
  • Az ember akkor szentelődik meg, és teljesedik be Szent Szellemmel, amikor üdvösségre jut?
  • A megszentelődés egy folyamat?
  • Az ember a megigazulása következtében szentelődik meg, és a megszentelődés következményeképpen teljesedik be Szent Szellemmel?
  • Vajon minden keresztény megtapasztalás a miénk lesz abban a pillanatban, hogy megigazultunk, és a mi részünk csak annyi, hogy alkalmazzuk, megéljük ezeket, amikor megérkezik hozzá a szükséges világosság és kegyelem?

Mielőtt megkeresnénk a válaszokat ezekre a kérdésekre, olvassunk el két igeszakaszt!

1Thessz 4,3:

„Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek” (ÚF)

„Mert ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek” (Károli ford.)

„Isten azt akarja, hogy váljatok szentekké” (EFO)

Titusz 2,11-15:

„Mert megjelent az Isten kegyelme, mely üdvöt áraszt minden ember számára, mely arra nevel minket, hogy megtagadjuk az istentelenséget és a világi vágyakat józanul és igazságosan és istenfélelemmel (Istenben boldogan) éljünk e mostani korszakban (aionban), várva a boldog reménységet és a nagy Isten és üdvözítőnk Krisztus Jézus dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, (azért,) hogy megváltson minket minden törvénytelenségtől és tisztítson magának körülötte lévő népet, (eszményi) szép munkára buzgólkodót, ezeket szóld, erre buzdíts és figyelmeztess teljes nyomatékkal, nehogy valaki téged megvessen!” (Vida ford.)

Ebből a két szakaszból teljesen egyértelműen és részletesen kiderül, mit vár el Isten a keresztényektől. Az üdvösség, ahogyan az Igéből kiderül, többet jelent pusztán egy döntésnél. Pál apostol nem csak akármilyen életről beszél, hanem szent életről; de nem pusztán szent életről, hanem kifejezetten a szolgálatról is – szent szolgálatról.

Hallottunk már ilyet, hogy „Nekünk nem tanítás kell; nekünk az élet kell!” Első hallásra ez nagyon szelleminek tűnik, de valójában nem több kegyes beszédnél. Nagyon is kell nekünk a tanítás; szükségünk van a Biblia és a Szellem tanítására, a legegyszerűbb módokon kifejezve. Tudni akarjuk az igazságot, szükségünk van rá, hogy ismerjük. Jézus azt mondta: „megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket”.

Mások azt mondják: „Nekünk nem kell az áldás, nekünk az kell, aki az áldást adja”. Ezt az állítást is elutasítjuk, és azt mondjuk inkább, hogy azt akarjuk, egyaránt a miénk legyen az áldás is és az áldás osztója is; Krisztust akarjuk és a valódi áldást, azt az áldást, mely tartósan megmarad.

Kétségtelenül helyes feltenni a kérdést: „Mit jelent a megszentelődés?” Ismernünk kell a választ, hiszen Isten Igéje azt mondja, hogy az Ő akarata a számunkra a megszentelődés. Tágabb értelemben a megszentelődés magában foglalja az összes keresztény tapasztalatot a megigazulástól a megdicsőülésig, mely az újonnan születéssel kezdődik és a keresztény élettel folytatódik, míg szemtől-szemben nem látjuk az Urat. A megszentelődést azonban szűkebb értelemben is használják, amikor egy konkrét krízis-élményre utalnak a megigazulás és az újonnan születés után. (A megigazulás a jogi helyzetünket illető oldala, az újjászületés az erkölcsi és éltető oldala a megmenekülésünknek. A megmenekülés pillanatában egyszerre nyerünk bűnbocsánatot és születünk újonnan.) A megmenekülés (az üdvösség) azonban a keresztény életnek csak a kezdete. Ez után a megtapasztalás után el kell kezdenünk növekedni a kegyelemben.

Még akkor is, ha valóságosan megtapasztaltuk ezt a felülről való születést, fölfedezzük, hogy van valami bennünk, ami visszafogja a növekedést. Ezt a valamit sokféleképpen nevezik, lehet a bennünk lakozó bűn, az „óember”, hústest, testiesség, bűnre való hajlam stb. A legjobb kifejezés azonban az Ézsaiás 53,6-ban található:

„Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta.” (ÚF)

„Mindnyájan eltévedtünk, mint a juhok, ki-ki a maga útjára fordult.” (Kecskeméthy ford.)

Az igei fogalommeghatározások számos problémát megoldanak, és itt is látjuk, hogy a növekedést gátló tényező az Ige szerint az ember saját útja – melyre többféleképpen is lehet hivatkozni, például: „önzés”, „az én életét élni”, „saját magamnak élni”.

A megigazulás során minden múltbéli bűnünk bocsánatot nyer. Ha a megigazulást követően sor kerülne valamilyen bűnre, azt megvallhatjuk, és arra bocsánatot kaphatunk. Az önzés, a saját magunknak élés azonban nem olyasmi, amit meg lehetne bocsátani. A magunk útján járás ugyanis egy hajlamosító tényező, egy vezérlőelv az életben, ezért ennek véget kell vetni! Az önző tetteket meg lehet bocsátani, az alapvető önzésnek azonban véget kell érnie a Krisztussal való megfeszítésben. A vér Isten megoldása a bűnre; a kereszt pedig Isten megoldása az önmagunknak élésre, az énre. Az üdvösség kezdetén nem sokat gondolunk az énünk életére, és nem is értjük meg teljesen annak összetett természetét. Figyelmünket leginkább a bűn és a mi Megváltónk köti le. Ez történt Izraellel is, akit Isten kihozott Egyiptomból a Vörös-tengeren át (ez a megmenekülés, a megváltás előképe). A Sínai hegynél azonban, habár nagyon magabiztosak voltak abban, hogy mindenben engedelmeskedni fognak tudni Istennek, Izrael keserves kudarcot vallott; megtapasztalták, mi lakik bennük. Más szóval, fölfedezték az énjük romlottságát.

Nekünk is szükségünk van erre a mélyebb meggyőződésre, az énünkre való ráeszmélésre, amikor felszínre kerül, mi lakik bennünk. El kell ismernünk, meg kell vallanunk, meg kell bánnunk, és meg kell tagadnunk minden istentelen és világi kívánságot (vágyakat). Jézus Krisztus egyenesen a probléma gyökerére tette a fejszét, amikor azt mondta: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és úgy kövessen engem” (Mt 16,24). Ez az igevers többről szól, mint pusztán a bűnbocsánatról. Krisztus itt adja meg a saját magunknak élés, az én-élet megoldását. A válasz a kereszt. Ahogyan említettük, Krisztus vére leszámol a bűn problémájával, Krisztus keresztje pedig leszámol az én problémájával.

Brengle ezredes egyszer elmesélte, hogy egy fiatal lány megkérdezte tőle: „Mi ez a megszentelődés, amiről olyan sokat beszélnek az emberek?” A lány ekkor már egy éve hallgatott személyes bizonyságtételeket erről, ezért az ezredes eléggé meglepődött a kérdésen, és kicsit le is tört miatta. De azután a megkérdezte: „Ingerült természetű vagy? Könnyen haragra gerjedsz?” „Jaj, igen – felelte – kirobbanok, mint a vulkán”.

„A megszentelődés – magyarázta neki az ezredes – azt jelenti, hogy ez az ingerült természet kikerül belőled.” Ez a magyarázat helyes irányba állította a lány gondolkodását, és javára vált. Azonban túlságosan is leszűkített volt, ezért Brengle ezredes hozzátette: „Ha azt mondtam volna neki, hogy a megszentelődés azt jelenti, hogy az ingerültség és az összes bűn elvétetik, a szív pedig megtelik az Isten és az emberek iránti szeretettel, az helyesebb meghatározás lett volna.” Az ingerültség miatti dühkitörés megbocsátható dolog, azonban valami többre van szükség ahhoz, hogy megszűnjön az az állapot, amely a haragnak ezt a bűnét okozza. Azért, hogy a Krisztusban való új élet teljesen kifejezésre juthasson bennünk, a Krisztus által szerzett üdvösség a lelket is megszabadítja nem csak a bűn erejétől, hanem a bűntudattól is.

Azt mondják, a keresztény ember új élete nem más, mint Isten élete, csak kisebb mértékben. Idézzük: „A tűz szikrája is ugyanolyan, mint a tűz. És a hatalmas tölgyfa legapróbb ága, vagy a szőlőtő legkisebb vesszője is lényegét tekintve ugyanolyan, mint maga a tölgyfa vagy mint maga a szőlőtő. Hasonlóképpen, az óceán egyetlen cseppje az ujjbegyünk végén is olyan, mint az óceán – nyilván nem a méretét tekintve, hiszen hajók nem úszhatnak rajta, és halak sem élhetnek benne, de lényegét, természetét, jellemzőit tekintve olyan, mint az óceán. Ugyanígy, egy megszentelt ember olyan, mint Isten – nem olyan értelemben, hogy ugyanúgy véghetetlen lenne, mint Isten (hiszen nem mindentudó; nincs meg neki mindaz az ereje, hatalma és bölcsessége, mint Istennek), de természetét tekintve Istenhez hasonló: jó, tiszta, szeretetteljes és igaz, ahogyan Isten is.” A Biblia azt mondja, hogy isteni természet részeseivé lettünk (2Pt 1,4). A folyamatos győzelemhez szükséges dolgokat Isten elvégezte, azonban a győzelem a hitünktől és az önmagunk átadásától függ. A megszentelődött ember tehát olyan, mint Jézus Krisztus, hasonló Őhozzá, Aki teljes mértékben átadta magát annak, hogy az Atya akaratát cselekedje, mivel azt mondta: „mert én mindenkor azokat cselekszem, amik neki kedvesek” (Jn 8,29).

Ahogyan korábban említettük, az újonnan születés tapasztalata után normális és természetes lenne a keresztény ember számára a folyamatos növekedés, ha az „a valami” nem akadályozná. Ezért a bűnbocsánat mellett szükség van a bűntől való megtisztulásra is. A magunk útján járást, amelyről Ézsaiás beszél, keresztre kell feszíteni! Az ént le kell taszítani a trónról, és megfeszíteni, Krisztust pedig föl kell emelni a trónra! Továbbá pedig a hívőnek be kell teljesednie Szent Szellemmel, hogy győzelmes belső életet éljen (Jn 7,37-39; Ef 5,18 stb.), és a Szent Szellemmel kell felruháztatnia, hogy erőt kapjon a szolgálatra (Lk 24,49).

A megszentelődésnek ezért, amikor a szűkebb értelemben vesszük, két oldala van: egy negatív és egy pozitív. A megszentelődésünk negatív oldala a vér és a kereszt mélyreható munkája, mely megtisztít és megszabadít a bűn hatalmából; ez a bűntől való megtisztítás és az én keresztre feszítése. A megszentelődésünk pozitív oldala pedig a Szent Szellembe való merülés, amikor valaki be van teljesedve Szent Szellemmel és fel van ruházva mennyei erővel. A hústest cselekedeteit ekkor a Szellem gyümölcsei váltják föl – „szeretet, öröm, békesség, hosszútűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény” (Gal 5,22-23). Megszentelődésünk pozitív oldalának eredménye a szent és győzelmes élethez, valamit a gyümölcsöző szolgálathoz szükséges erő. „János ugyan vízben merített be, de ti Szent Szellemben fogtok bemeríttetni nem sokkal e napok után” (Csel 1,5, Vida ford.).

„De kaptok erőt, amikor eljön (leszáll) a Szent Szellem rátok és lesztek tanúim (bizonyságtevőim) Jeruzsálemben és Júdeában és Szamariában és a föld végső határáig” (Csel 1,8).

http://www.sermonindex.net/modules/newbb/viewtopic.php?topic_id=11820&forum=34

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s