Az óembertől és a hústesttől való szabadulás útja – Radu Gavriluț

  1. ápr. 26. Nagyvárad www.ekklesiaoradea.ro

PDF: Radu Gavrilut, 2016. 04. 26. Nagyvárad

Nem olyan régen Ploiesti-en voltam, ahol három olyan dologról beszéltem, amelyek nagyon fontosak a hívő élet szempontjából. Az első az óember, a második a hústest és a harmadik az én. Mióta hazajöttünk, még világosabban elkülönültek az elmémben a dolgok – és az egyik, ami azóta is nagyon tiszta számomra, hogy mindenkinek személyesen kell megtapasztalnia az óembertől való megszabadulást, a hústesttől való megszabadulást és az éntől való megszabadulást is.

A Szentírás sehol nem használja az óembert többesszámban, mintha többen lennének. Az óember valami közös dolog. A 2Kor 5,14-ben így olvassuk:

„Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt”.

Amikor az óemberről beszélünk, akkor az egész ádámi fajról beszélünk, amely Krisztussal együtt megfeszíttetett. Ebből kifolyólag pedig, a Róma 6,6 szerint:

„Tudván azt, hogy a mi óemberünk ővele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek”.

Emlékeztek, felolvastam ezt a részt akkor, amikor a kereszt általi győztesekről írt könyvet említettem. Felolvasom, mit ír itt ez az író, és utána elmondom a saját szavaimmal.

„Hogy meghaltunk Krisztussal, az egy együttes, közös megtapasztalási lehetőség. Még akkor is, ha ez történelmi nézőpontból objektíven megtörtént, emberileg mégis függőben van számunkra, és csakis akkor lesz a sajátunk, ha hit által magunkévá tesszük.”

A Szentírásban vannak ilyen dolgok, amelyek egyszer és mindenkorra megtörténtek; ezek közül az egyik az, hogy az óemberünk Jézus Krisztussal együtt meghalt. Csakis a hit fogadja el azonban ezt az örökkévaló igazságot, és csakis hit által tudjuk magunkat halottnak tekinteni. De abban a pillanatban, amikor elhagyjuk a hitnek a talaját, ennek vége. Önmagunkra tekintünk, elkezdjük önmagunkat vizsgálni – rögtön másképp látjuk a dolgokat, és abból, ami volt, már semmi nincs.

Itt most nyitok egy zárójelet: Ott, ahol az előbb olvastunk, a 2Kor 5,16-17, nagyon érdekes rész:

„azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.”

Itt a 16. verset szeretném aláhúzni: „Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint”.

Az egyik legnagyobb dolog, ha azt látjuk meg a testvérünkben, ami új; a gyengeségekről tudnánk sokat beszélni. Néha annyira megérintenek bizonyos dolgok testvérekben, pozitív értelemben; bizonyos dolgok, bizonyos cselekedetek – és látod az Urat ezekben. Ezek mélyen érintenek. Így akarok tekinteni a testvérekre, látván ezeket a jó dolgokat az életükben, azokat, amelyek az Úrtól vannak. De ha mi a saját hústestünk szerint figyelünk, akkor csak a negatív dolgokat vesszük észre. Tehát mivel „mindenki meghalt (14. vers), senkit nem ismerünk már hústest szerint”.

Az tehát a fontos, hogy így gyakoroljuk önmagunkat, hogy így lássuk a testvéreinket, ahogyan az Úr látja őket. Jákób imája, amelyet az imént valaki felolvasott (1Móz 32,10-13), valójában az első olyan imája volt Jákóbnak, amikor őszintén hozott az Úr elé valamit, bár még mindig nagyon sok össze-visszaság volt benne – mert mondott ő olyat is ott, amit Isten nem mondott neki. Azt ugyanis, hogy jól lesz a dolgod, azt nem mondta. Viszont azt mondta, hogy veled leszek, és mindent betöltök abból, amit mondtam neked.

Testvérek, az, hogy meghaltam Jézus Krisztussal, az az igazság, ez nem valami olyasmi, amit ha önmagamra tekintek, valósnak látok vagy sem az életemben – ez az igazság, ez független attól, hogy megtapasztaltam-e vagy sem!

Tehát az egyedüli útja, hogy megszabaduljunk a bűn testének szolgaságából, az az, hogy meglássuk, hogy ez egy megtörtént dolog.

Róma 6,6: „Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.”

„Hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.” Tehát ez úgy történik, hogy „hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett”. Tudjuk. Ez egy olyan valóság, ami megtörtént. Ha önmagamra nézek, és azt mondom, á, ez nekem nem igaz… – ez nem így van! Ez beteljesített tény, ami megtörtént kétezer évvel ezelőtt.

Esetleg így imádkozhatunk: Uram, hadd tudhassam meg, melyik a Te utad, hogy a bűntől megszabaduljak!

Hogy egy másik példával szemléltessük: Tudjuk, hogy a szeretet Istennek nem egy jellemvonása, hanem egész egyszerűen a természete. Isten szeretet. Valóban? Minden dolgában? Minden egyes dologban, amit nem értünk, szeretet Ő? Pedig néha nem tetszik, amit csinál, nem tudjuk, hogyan munkálkodik, nem értjük meg. Mégis, Isten mindig szeretet. Még akkor is, amikor én nem értem. Tényleg szeretet Ő? Amikor a kánaáni népeket kiirtotta, akkor is szeretet volt? Akkor, amikor Izrael népe az aranyborjúval vétkezett, és Isten azt mondta Mózesnek, hogy aki imádta az aranyborjút, azt öljék meg, akkor is szeretet volt? Lehet, hogy ebben a helyzetben nem értem Istent. És általában sem értem. De meg vagyok győződve, hogy amikor hozzá megyek, és az elmém kitisztul, és színről színre látok, én is azt fogom mondani, amit azok ott a mennyben: méltó a Bárány. Nem lesz semmi folt, semmi, ami árnyékot vethetne az Istennel kapcsolatos látásomra. Isten szeretet. Úgy szeretném megismerni, ahogyan a Szentírásban meg van írva Róla. Ez egy örökérvényű igazság. Nem változtathatja meg semmi.

Van tehát ilyen dolog a Szentírásban. Vele együtt meghaltam, vele együtt eltemettettem, vele együtt feltámasztattam, vele együtt felvitettem a mennybe – Isten Jézus Krisztusba helyezett engem, a mennyben, Vele együtt. Ez a mi helyzetünk.

Viszont ennek az óembernek van egy másik jellemzője. Az óemberhez nem megtapasztalunk kell valamit vele kapcsolatban, hanem meg kell látnunk valamit. Viszont ugyanennek a dolognak van egy másik viszonylata, amelyet hústestnek nevez a Biblia. Amikor a hústestről szól, a Róma 7-ben, a 18. versben így írja:

„Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a (hús)testemben nem lakik jó” – nem azt mondja, hogy a mi hústestünkben, hanem, hogy az én hústestemben. Az én hústestemben nem lakik semmi jó. Az, ami engem gondolkodóba ejtett, miután visszatértem Ploiesti-ről, hogy egyetlen egy testvér sem, aki az Úrhoz tért, nem mentes attól, hogy ne az ő hústeste vezesse. Mindannyiunknak meg kell tapasztalnunk a hústesttől való megszabadulást.

Szeretnék felolvasni a Galata 5-ből, ahol a hústest cselekedeteiről ír. A 21. vers második fele:

„Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten királyságát.”

Nem olvasom fel az egészet, csak a 20-tól: „bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás” – tudjátok, mi a pártoskodás? Hogy a többiektől elvonulok, és egy bizonyos csoport felé húzok, az ő gondolataikat fogadom el. Más szóval: ami nekem jobban tetszik, vagy jobban passzol, azt szeretem.

Természetes az, hogy különbözően látunk dolgokat. Ez normális dolog, a növekedésünk velejárója. (És általában mindenki azt gondolja, hogy neki van igaza.) Kapcsolatban voltam olyan testvérekkel, akiket nagyon különbözőnek láttam. Nem is volt semmi gond, egészen addig, amíg nem kezdték a hangsúlyt arra fektetni, amit különbözőképpen láttak. Vajon lehetséges előre haladni úgy, hogy közben különbözőképpen látunk dolgokat? Igen, lehetséges. Akkor, amikor a testvéri szeretetre helyezem a hangsúlyt, és nem arra, ahogyan én látom a dolgokat. Én, a magam részéről így is akarok tenni.

A viszálykodásokról, irigységről, széthúzásról stb. nem beszélek most.

„Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten királyságát.”

Tehát akkor örökölheted Isten királyságát, ha ezeket nem cselekszed? Lehet, hogy vannak, akik úgy gondolják, hogy ha hiszünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor örököljük Isten királyságát. Gondolkozzunk el ezen a dolgon, ne tegyük félre ezt az igeverset.

Még két-három dolgot említek nagyon röviden:

Hogyan tudunk megszabadulni a hústesttől? Mert minden, amit mondok, amit gondolok, amit cselekszem, a hústestből van; minden keresztyénnek meg kell valahogyan szabadulnia ettől. Lehet jó benyomásunk önmagunkról, ám ez nem azt jelenti, hogy ez így is van. Lehetséges a hústestünktől megszabadulni, és a Szellemtől vezéreltnek lenni. Hogy ne vigyük véghez a test kívánságait, és ezek a dolgok ne mutatkozzanak meg. Hogy másképp éljünk.

Amikor az Úr Jézus a tömeg felé fordult, és azt mondta a sokaságnak: „aki jönni akar énutánam”, az első, amit mondott, ez volt: tagadja meg magát! Ha csakis önmagaddal foglalkozol, dühös vagyok, ilyen vagyok, olyan vagyok, megbántottak, megsértettek, egy csomó minden, ami én, én, én – ez a hústestünk.

Tehát mi a hústesttől való megszabadulás útja? Ez nem a mi harcunk. Akármennyire elhatároznám, hogy ne cselekedjek ilyeneket, nem sikerülne. Mert ha azt mondjuk, „ha valaki Krisztusban van”, akkor lehetséges vajon Krisztuson kívül lenni is? Igen, a mi tapasztalatunk az, hogy igen. A tapasztalat az, hogy ha jön egy bűn, és elesünk, akkor bizony ott a bűn. Hogy Krisztusban maradjunk, arra tehát mindig oda kell figyelni – mert van, hogy elkezdünk valakit megsérteni, megbántani, ha nem szándékosan is, ezt lehetetlen elkerülni; nem mondom, hogy én nem teszek ilyet. De a test ellen való hadakozás a szellem hadakozása: a szellem az, aki harcol a hústest ellen. Tehát járjatok szellemtől vezérelve, és nem viszitek végbe a hústest kívánságait.

A következő kérdés akkor az: hogyan lehet a Szellemtől vezérelten járni? Olyan dolog ez, ami nagyon el lett hanyagolva, sokan nem ismerik, nem tudnak róla. Néha hallunk itt a gyülekezetben egy-egy bizonyságtételt – az Úr szólt.

Vasárnap nagyon megharagudtam itt valakire, és mondtam neki néhány kemény szót. Hazafelé menet az úton hallottam egy Igét a szívemben: „az Úr szolgája ne viszálykodjon”. És elgondolkozom azon, hogy ebben a dologban a Szellem által vezérelve járok? Hogy önmagamat megtagadjam? Hogy naponként fölvegyem a keresztet és úgy kövessem Őt? Ha így teszünk, nincs senki mással gondunk. Megtagadni önmagunkat, fölvenni a keresztet – ez azt jelenti, hogy meghalunk és így követjük az Urat. Ez a hústesttől való megszabadulás útja. Mert ha nem szabadulunk meg a hústestünktől, akkor kifelé vallásos, kegyes oldalunkat mutathatjuk, a hangunkat is megváltoztatva, de még mindig a saját hústestünk marad.

Tehát amikor a hústestről beszélünk, meg kell tapasztalnunk valamit. Járjatok tehát Szellemtől vezetve, és nem viszitek végbe a test kívánságait. Nagy dolog ez.

Mennyei Atyánk,

Taníts Te meg minket, hogy a Szellemedtől vezetve járjunk és találjunk időt arra, hogy elűzzük a hangokat, amelyek állandóan a fülünkbe csengenek, hogy meghallhassuk, amit Te mondasz: mi a Te véleményed arról, amit teszünk és amit mondunk.

Munkáld Te azt, hogy minden körülmények között megvalósuljon bennünk, amit mondtál: Legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes.

Mennyei Atyánk, könyörülj rajtunk! Ne hagyd, hogy magunkat becsapva éljünk, dolgokkal, amiket hallottunk vagy megtanultunk, hanem tapasztalhassuk meg a hústestünktől való megszabadulást, hogy Te mutatkozhass meg bennünk a Te teljességedben.

Végezd ezt a Te kegyelmed által, a Te dicsősségedre.

Köszönöm, hogy meghallgatsz,

Ámen.

Egy gondolat “Az óembertől és a hústesttől való szabadulás útja – Radu Gavriluț” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s