G.H. Lang: Eszménykép és valóság – 4. rész

A JELEN KIVÁLTSÁGAINAK FELTÉTELES MÓDJA AZ IGÉBEN

A továbbiakban megmutatjuk, hogy azok az ajándékok, melyeket Isten a hívőknek bár kegyelemből biztosít, feltételhez kötöttek.

Egyiptomban Izrael népének a Pusztítótól való megmenekülése egyes-egyedül a megváltás vérén múlt: „Amikor meglátom a vért, elmegyek mellettetek” (oltalmazva, mint a fészkét védő madár, lásd: Ézs 31,5, ahol ugyanezt a kifejezést használja [„pásah” – a ford.], és a megelőző kép mutatja a jelentését). A nép jövőbeni magatartásával kapcsolatban Isten semmilyen feltételt nem támasztott, holott látta előre a majdani hűtlenségüket. De semmilyen „ha” nem hangzott el; a halálból való szabadítás teljes és feltétel nélküli volt. A megigazulás nem függ a megszentelődéstől; a megigazulás abszolút, visszafordíthatatlan, és egyedül annak köszönhető, hogy Isten mennyire becsüli Krisztus drága vérének örökkévaló értékét.

Azonban három nappal azután, hogy a megváltott nép örökre megszabadult Egyiptomból a Mózessel való közösségbe történt alámerítkezésük – tehát a vörös-tengeri átkelésük – által (1Kor 10,1), és Isten legelőször szólt hozzájuk mint megváltott néphez, a beszéde így kezdődött: „HA”. „Ha a te Uradnak Istenednek szavára hűségesen hallgatsz és azt cselekeszed, ami kedves az ő szemei előtt és figyelmezel az ő parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód.” (2Móz 15,26, Károli). Az első megígért áldást, a testi egészséget Isten cselekedetekhez kötötte: „ha azt cselekszed”, a feltételt pedig az engedelmességhez szabta. Ez még azelőtt történt, hogy a sínai-hegyi törvény hatálya alá kerültek volna.

Amikor azután még csak a harmadik hónap következett, Isten egy újabb ígéretet tett. Ez is „HA”-val kezdődött: „ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nekem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyém az egész föld. És lesztek ti nekem papok birodalma és szent nép” (2Móz 19,5-6). A második megígért áldás – Istennel való különleges kapcsolat papi királyi uralom révén – szintén feltételtől: az engedelmességtől függött.

A nép azonban igen hamar elveszítette a papi méltóságot azzal, hogy kirívó engedetlenséggel megszegte az éppen átadott tízparancsolat első és második parancsát az aranyborjú elkészítésével; a papi méltóságot utána pedig egyedül csak Áron családja kapta meg. Azután ugyanebből a családból Nádáb és Abíhú engedetlenség miatt elveszítette a pozícióját és az életét egyaránt, pontosan a szent hivatalba való felszentelésük napján (3Móz 10); később viszont Fineás figyelemre méltó hűséggel védte meg családja becsületét (4Móz 25,10); míg megint később Éli és fiai, bár Fineás házából származtak, elveszítették papi méltóságukat a hűtlenségük miatt (1Sám 4). Az utána következő időkben a papi család hűtlen tagjai elveszítik hivatalukat, a hűségesek viszont megerősítik (Ez 44,10-16). Abban az időben pedig az emberiség többi része számára Izrael mint nép végre az lesz, aminek Isten kezdettől fogva szánta: áldásainak közvetítője a népek felé, amely méltóságra azonban ezidáig tehetetleneknek és méltatlanoknak bizonyultak: „Titeket pedig az Úr papjainak neveznek” (Ézs 61,6). De akkor már Istentől születettek lesznek, új szívvel és új szellemmel, és be fogják tölteni a papság számára előírt engedelmesség nélkülözhetetlen feltételeit.

Ezek a jellemző történetek mutatják be a „HA” helyét Istennek az emberekkel való bánásmódjában. A megváltást, megigazítást, haragtól való megszabadítást, Isten előtti új helyzetet illetően az Ige kijelentései feltétel nélküliek:  „aki hisz a Fiúban, örök élete van” – ezek a szavak a jelenlegi szabadítást jelentik, „ítéletre nem megy” – ezek pedig az örök élet vagy halál kérdésében a jövőről szólnak (Jn 3,36; 5,24). Ám amint ezt a mindörökre biztonságos helyzetet hit által elértük, és el lettünk hívva az Isten Fiával (a mi Mózesünkkel) való közösségbe, és az alámerítkezéssel bele is helyeztettünk abba, így indulva el a pusztaságba az Istenbe vetett hit útján, Isten azonnal meg fogja mutatni, hogy a jövőbeni kiváltságok a hitbeli engedelmességtől függenek majd.

Minden hívő Krisztus népéhez tartozik, de ami ennél sokkal, de sokkal magasztosabb: „ti barátaim vagytok, HA megteszitek, amit parancsolok nektek” (Jn 15,14). Az Úr az Ő részéről változhatatlanul szereti az övéit, de „ha parancsolataimat megőrzitek majd [a ti részetekről], megmaradtok szeretetemben” (Jn 15,10). Isten ígéretei minden hívő számára egyformán elérhetők, az irgalom széke megkülönböztetés nélkül nyitott mindenki előtt, de egyedül „HA megmaradtok bennem, és beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz nektek” (Jn 15,7).

Lényeges, hogy ezeket a feltételes ígéreteket Jézus hűséges tanítványai legbensőbb körének címezte: az apostoloknak, azoknak a férfiaknak, akiknek ugyanekkor az Úr azt mondta, „de ti vagytok, akik kitartottatok velem megpróbáltatásaimban” (Lk 22,28, Kecskeméthy), és akiknek következésképpen a legfelsőbb pozíciókat ígérte a királyságában. A múltbéli hűségesség azonban nem mentette föl őket a súlyos és szükséges „HA” alól a jövőt illetőleg.

Ezek a legutóbbi Igék azt mutatják, hogy számunkra, ahogyan Izrael számára is, a papság joga feltételhez kötött. Mi, ahogyan ők is, papságra hívattunk (1Pt 2,9; Jel 1,6); a kegyelem trónusához mindannyiunknak szabad utunk van (Zsid 4,16); de csakis akkor van erőnk a közbenjárásban, HA Krisztusban maradunk, az Ő szavai pedig bennünk, és így a szívünk szabad lehet Isten előtt, a külső életünk pedig tiszta az emberek előtt az Igének való engedelmesség révén (Zsid 10,22).

A következőkben azt mutatjuk meg, hogyan alkalmazható ez az elv a jövőbeni méltósággal és megbecsüléssel kapcsolatban.

A JÖVŐBENI MÉLTÓSÁGOKKAL KAPCSOLATOS FELTÉTELEK AZ IGÉBEN

Jósua főpap esete (Zak 3) a következő, amely bemutatja a szellemi dolgok isteni és emberi vonatkozásait, valamint a „HA” helyét Istennek az emberekkel való bánásmódjában.  Jósuát, aki főpapként az egész nép képviselője volt, először úgy látjuk, mint bármelyikünket Isten előtt: „szennyes ruhába öltözve”, úgy, hogy a „szennyes” „a héberben a legerősebb kifejezés, amely a legundorítóbb típusú szennyet jelöli” (Baron[1]).

A 3Móz 8-ban találunk részletes leírást arról, hogyan lehetett az ilyen szennyes ruhájú embert Isten jelenlétére és szolgálatára felkészíteni. A főpapot levetkőztették, megfürdették, ráadták a dicsőség és szépség öltözetét, a fejére pedig egy süveget tettek, rajta arany homlokdísszel, amelyen a felirat („Az Örökkévalónak szentelt”) jelezte az Istennek való teljes odaszánást és szolgálatot; mindehhez pedig az utána részletezett áldozatok szolgáltatták az alapot. Ezalatt a folyamat alatt, melynek során a bűnöst felkészítik az Isten közelségére, szolgálatára és tiszteletére, Jósua semmit sem cselekszik és semmit sem szól; mindent neki és érte tesznek, ő pusztán készséges, beleegyező, ám passzív résztvevő. Ez az a hit, amelyben a bűnös felhagy halott cselekedeteivel, és átadja magát Istennek, hogy megigazítsa őt Jézus Krisztusban.

Azonban rögtön azután, hogy Jósua ílymódon, cselekedetek nélkül biztonságosan stabil helyzetbe került Isten előtt, az Úr azonnal egy „HA”-val szólítja meg, és további megvalósítható lehetőségeket tár elé, melyek mind a magatartásától és a cselekedeteitől függenek. Pontosan itt van a „ha” helye, ahogyan korábban is megmutattuk. Így olvassuk: „És így figyelmeztette az Úr angyala Jósuát: Ezt mondja a Seregek Ura: Ha az én utamon jársz, és ha teljesíted, amit rád bíztam, akkor ítélkezhetsz házamban, és felügyelhetsz udvaraimra, sőt megengedem neked, hogy az itt állók között járj-kelj” (Zak 3,6-7).

Itt az Isten házában való szolgálat kiváltságairól van szó, amelyek mind az egyén járásától függenek. „Az ígéret csúcspontját az utolsó tagmondatban éri el: >>bejárást adok neked azok között, akik itt állanak<< (Kecskeméthy ford.), és ez (számunkra pedig most ez a lényeg) az elkövetkező korszakra és a Királyság mennyei szférájával kapcsolatos kiváltságokra vonatkozik.” Baron így folytatja: „>>ezek, akik itt állanak<< – ahogyan a kifejezést a negyedik verssel összehasonlítva látjuk – azok az angyalok, akik az Örökkévaló Angyalát szolgálják, és akik azért állanak előtte, hogy rögtön végre tudják hajtani a parancsait. A keresztény kommentárírók ezt az ígéretet legtöbbször úgy szűkítik le, mintha csak annyit jelentene, hogy Isten mégis megadja ezeket Jósuának és általában véve a papságnak, ti. a korábbinál teljesebb és közelebbi hozzáférést Személyéhez. A zsidó targum azonban úgy hiszem, közelebb áll az igazsághoz, amikor más megfogalmazásban így adja vissza ezeket a szavakat: >>A halottak feltámadásakor újraélesztelek, és ezek között a szeráfok közötti járást adom neked.<< Így a jövőre alkalmazva a teljes vers értelme ez: >>Ha az én utaimon jársz, és teljesíted, amit rád bíztam, nem csak abban a megtiszteltetésben részesülsz, hogy ítélkezhetsz a házamon és felügyelheted udvaraimat, hanem amikor a földi munkádat elvégezted, magasabb szolgálatba helyezlek át a mennyben, és lesz helyed járkálni ezek között a tisztán angyali lények között, akik az Ő rendeletének szavát teljesítik<< (Zsolt 103,20-21). Figyelje meg a „ha”-t ebben a versben a kedves Olvasó, és helyezze szívére az igazságot, hogy amíg a bocsánat és a megigazítás Isten ingyen ajándéka mindazoknak, akik hitből valók, kiknek forrásuk az Ő végtelen és szuverén kegyelméből ered, távol az emberi cselekedetektől vagy érdemtől, addig az elfogadható szolgálatért járó megbecsülés és kiváltság valamint a jövőbéli jutalom az engedelmességünktől és hűségünktől függ; ezért Isten kegyelméből és Szelleme erejével törekedjünk rá, hogy >>az Ő utain járjunk, és teljesítsük, amit ránk bízott<<, és minden dologban, még ha a mi részünk csak a kapusé vagy az ajtóőré is Isten házában, dicséretre méltónak bizonyuljunk, szemünk előtt tartva, hogy lesz egy nap, amikor >>nekünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt<< (2Kor 5,10).”

A következőkben pedig megmutajuk, hogy a Zsidókhoz írt levél hogyan magyarázza ezt az elvet azoknak a magas kiváltságoknak a szempontjából, hogy az Istennek lakóhelye és az Isten Fiának pedig a személyes társai lehetünk az uralkodásban.

[1] Robert Baron, skót teológus (1596-1639)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s