Kánaán földje: Krisztus teljessége (Radu Gavriluț)

PDF-ben letölthető: “Mert jó földre visz be most téged Istened, az Úr” (Kánaán földje: Krisztus teljessége)

Elhangzott: 2015. március 20-án, Budapesten

            „Izráel fiai pedig negyven esztendőn át ették a mannát, amíg lakott földre nem jutottak. Mannát ettek mindaddig, amíg el nem érkeztek Kánaán földjének határához.” (2Móz 16,35)

            A negyven év a pusztában a gyermekkort jelenti, a hívő élet gyermekkorát. A pusztában nem volt jó föld, a nép nem tudott sem vetni, sem aratni, ezért Isten táplálta őket onnan fölülről minden egyes nap. Ám a vándorlás végén, amikor végre eljutottak Kánaán földjére, és birtokba vették azt, a manna sem hullott többé. Elérkeztek a gyermekkor végére; és ez a hívő életben is így van. Egyszer véget ér a gyermekkorunk, egyszer csak nem jön a manna. Nagyon nehéz felnőni, a népnek is nagyon nehéz volt; nem volt ott a kőszikla, amit megüthettek volna, hogy víz folyjon belőle – voltak viszont kutak, ahonnan fel kellett húzni a vizet. Nem hullott a manna, de volt gazdag termőföld – ahhoz azonban, hogy az megadja termését, dolgozni kellett. Az ország termő volt, bőségesen termő, de Izrael fiainak is meg kellett tenniük a maguk részét: dolgozniuk kellett, hogy részesülhessenek belőle.

            Nézzük meg a samáriai asszony történetét, amikor Jézussal találkozik a kútnál: „Uram – szólt hozzá az asszony -, add nekem ezt a vizet, hogy meg ne szomjazzam, és hogy többet ne járjak ide meríteni” (Jn 4,15)! Sokaknak ennyi a hitélet: minden alkalommal újra kell tölteni. Üres kannával mennek a vízhez, hogy megtöltsék, éppen úgy, ahogyan a pusztában a mannát föntről várták. Amikor gyermekek vagyunk, természetes, hogy üres kannával megyünk, hogy megtöltsék – az Úr pedig különös gondunkat viseli.

            Azt kéri Jézustól az asszony: „Uram, add nekem azt a vizet!” Ő pedig azt feleli: „hívd ide a férjedet!” – tehát teljesen másról kezd neki beszélni. Amikor az Úr Jézus szóba elegyedett, azzal kezdte: „Adj innom!”. Innen kezdődik el a beszélgetés, amely egyáltalán nem úgy folyt, mint manapság, ahogyan az evangéliumot szokták hirdetni; az Úr ugyanis pontosan tudta, mit mondjon neki. „Adj innom!” – Jézus kér valamit, amit az asszonynak kell megtennie. Majd váltás következik: „Menj el, hívd a férjedet és jöjj vissza!” Az Úr Jézus ezzel oda jut, ami a beszélgetés fő célja és lényege. Mi volt az asszony fő problémája? Azt kéri, ne kelljen idejönnie mindig vízért, mert az Úr ezt mondta neki: „aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”

            Nézzük meg a János 7,37-39-et: „Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” Ezt pedig a Szellemről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Szellem, mivel Jézus még nem dicsőült meg.” A kereszténység tehát nem olyasmi, ami kívülről jön befelé, hanem ami belülről árad kifelé. Élő víz folyamai ömlenek az ember szíve belsejéből.

            Nagy változás az, amikor valaki Kánaánba jut. Az ország jó termőföld, Jézus Krisztusban mindent megkaptunk, benne mindent megtalálunk, de a gondolkodásmódunknak teljesen meg kell változnia, amikor belépünk az országba. Nem kell úgy imádkoznunk, hogy legyünk türelmesek stb., hiszen bennünk van az élet, és ha ezt az életet nem gátoljuk, akkor az belülről kifele árad.

            Lukács 19,13: „Hívatta tíz szolgáját, átadott nekik tíz minát, és azt mondta nekik: Kereskedjetek, amíg vissza nem jövök”. Lk 19,15: „Amikor pedig megszerezte a királyi méltóságot és visszatért, magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja: ki hogyan kereskedett”.

            Amikor megtérünk az Úrhoz, mindannyian kapunk egy minát, és ez tart egy ideig, élünk vele egy ideig – amikor viszont kinövünk a gyermekkorból, akkor el kell kezdenünk kereskedni vele. Ha pedig nem kereskedünk, akkor nem csak hogy nem növekedünk a hitéletben, de kérdőre is leszünk vonva.

            Máté 25,1-5: „Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. Öt közülük balga volt, öt pedig okos. A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat, az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsóikban. Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak.”

            A tartalék olaj azt jelenti, hogy árat fizettek, megvették az olajat. Mind a tíznek volt edénye, és kaptak egy adag olajat az elején a lámpásaikban, de nem kaptak tartalékot. Ahhoz fizetni kellett, meg kellett fizetniük az árát. Mit jelent az olaj, miről van itt szó? Azt mondja az Ige, hogy „legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva” (Lk 12,35). Ahol élet van, ott fénylik a világosság. Ott pedig, ahol halál van, megmutatkozik az élet. Hogy halálba adjuk az énünket, az a mi felelősségünk. Hogy felvegyük mindennap a keresztet, az is a mi felelősségünk, a mi feladatunk. Felvenni a keresztet azt jelenti, hogy elfogadni a halálnak felettem kimondott ítéletét.

            Az olaj, amit az elején kaptunk, nem elég, s mivel tehát a vőlegény késett, a szüzek mind elaludtak. Ez azokról beszél, akik az Úrban alszanak. Mikor tehát hallják a kiáltást, mindnyájan fölkelnek, előveszik a lámpásokat, és észreveszik, hogy mind elaludt. Amikor tehát olyan helyzetben vagyunk, hogy virrasztani és várni kell, kivárni egy bizonyos dolgot, ami késik, akkor jön a felszínre igazán, mi is van bennünk. Az ötnek tehát nem volt tartaléka.

            Mit jelent az, hogy árat fizetni? Azt jelenti, meghalni. Vajon mikor látszik meg, hogy milyen az az élet, amely egy emberben van? Amikor megdorgálják. Akkor meglátszik, mi van benne: Kibújik az intés alól, szabadkozik, magyarázkodik? Ez az emberi reakciónk, hogy védekezzünk, védjük magunkat, hogy igazoljuk magunkat, vagy csak egyszerűen, hogy ne ismerjük be, ha valamiben hibáztunk. Intsd meg a bölcset, és még bölcsebb lesz – akinek van, annak még több adatik.

            Mt 25,13. vers. „Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok az órát” Ez tehát a példázat következtetése, tanulsága. Sokan mondják, hogy várják az Úr eljövetelét. De mindannyian megtesszük-e, amit ezért kell? Mert nagyon szépen elmondhatjuk, ó én várom az Urat. De milyen az edényünk, van-e tartalék benne? Vagy telve vagyunk önmagunkkal, bűnökkel, gondolatokkal, dolgokkal, és az edény nincs kiürítve? A mi felelősségünk, a mi feladatunk, hogy az edény ki legyen ürítve és tiszta legyen.

            Amikor az Úr megszólít bennünket, amikor ráteszi az ujját az életünkben bizonyos dolgokra, amelyek nincsenek a helyükön, akkor mondjuk rá, hogy „Ámen, igen Uram!”. És valahányszor ezt tesszük, az edény ilyenkor kiürül, megtisztul. Az edény pedig, valahányszor kiürül, megtelik az Úrral. Mivel vagyunk tele: az Úrral vagy saját magunkkal?

            Meglátszik ez abból is, hogy milyen hatást gyakorolunk a környezetünkre, a körülöttünk lévőkre. Krisztus illatja vagyunk azon a helyen, ahol élünk és mozgunk, vagy a mi saját szagunk érződik? A tanítás tehát mindebből az, hogy vigyázzunk! Minden egyes pillanatban, amikor az Úr rámutat valamire, ismerjük be, hogy igen, úgy van.

            Egyszer egy testvérnő írt nekem egy levelet, hogy a munkahelyén a többiek eléggé gonoszul bánnak vele, és gúnyt űznek belőle, és kérdezte tőlem, hogy mit ajánlok neki, mit tegyen. Azt feleltem neki, légy te is az ő pártjukon! Ne igazold magad, ne védekezz! Fogadd el azt, hogy meghalj. Mert ha szégyenled, ha védekezel, és nem halsz meg, akkor nem sokat haladsz előre.

            A bölcsességnek a fiai tehát igazságot adtak Istennek, és saját magukat pedig megítélték. Ez valóban a mi felelősségünk, a mi feladatunk, mert amit vetünk, azt aratjuk is. Ha jó dolgokat vetünk, az Úr megáld bennünket – tehát nem mindegy, hogy a testben vetünk vagy a szellemben. Ha keressük Őt, akkor megtaláljuk – megtaláljuk, ha teljes szívünkből keressük. Meg vagyok győződve, hogy minden helyzetben meg lehet tapasztalni az Urat, és minden helyzetet élhetünk úgy, mint ami mennyei a földön.

            Van nálunk egy nagyon beteg testvérnő, aki nagyon el van keseredve a betegsége miatt. Amióta ismerem, több mint tíz éve, mindig is nagyon beteg volt. Úgy imádkozom, hogy megtapasztalja az Urat! Pál teljes szívéből imádkozott, hogy az Úr vegye el azt a tüskét a testéből, de amikor az Úr szólt hozzá, teljesen megváltozott a magatartása ez irányban. Mert megtapasztalta az Urat. Hogyha őszintén keressük az Urat, akkor Ő kijelenti magát! És hogyha Ő szól, akkor a mi életünk megváltozik. Azért mondtam azt, hogy amikor Izrael fiai Kánaánba jutottak, minden teljesen megváltozott. Többé nem volt az, ami azelőtt, hogy folyton kérjenek, hogy felülről essen nekik. A pusztában csak szóltak a kősziklának, és onnan jött a víz. De Kánaánban nem úgy volt már.

            Nálunk, a mi életünkben is van változás. Mert az ország bőséges, bőtermő. De hogy az ország gyümölcseiből táplálkozzunk, azért valamit tennünk kell.

            5Mózes 8,7-9: „Mert jó földre visz be most téged Istened, az Úr, folyóvizeknek és mélyből fakadó forrásoknak a földjére, amelyek a völgyben és a hegyen erednek; búzát és árpát, szőlőt, fügét és gránátalmát termő földre, olajfáknak és méznek a földjére. Olyan földre, ahol nem kell szűkösen enned a kenyeret, és nem szűkölködöl semmiben sem; olyan földre, amelynek a köveiben vas van, a hegyeiből pedig rezet bányászhatsz.” Ez volt tehát az az ország amelybe be kellett menniük. Jobban megértjük, ha Mózes első könyvéből olvassuk:

            1Mózes 13,14-17: „Az Úr ezt mondta Abrámnak azután, hogy Lót elvált tőle: Emeld föl tekintetedet, és nézz szét arról a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugatra. Azt az egész földet, amelyet látsz, neked és a te utódaidnak adom örökre. Hasonlóvá teszem utódaidat a föld porához: aki meg tudja számolni a föld porát, az tudja megszámolni a te utódaidat is. Indulj, járd be ezt a földet széltében-hosszában, mert neked adom.” Tehát az országot be kellett járni. Nem lehetett egyhelyben maradni; Abrám elindult egyik helyről a másikra, mindig valami többért tovább kellett menni.

            1Mózes 12,6: „Majd átvonult Abrám az országon egészen a sikemi szenthelyig, Móré tölgyeséig.” 12,8-9: „Onnan továbbvonult a Bételtől keletre eső hegyvidékre, és felütötte sátrát. Bétel esett nyugatra, Aj pedig keletre. Oltárt épített ott is az Úrnak, és segítségül hívta az Úr nevét. Azután útnak indult Abrám, és továbbvonult a Délvidék felé.” 13,3: „A Délvidékről továbbvonult előző szállásai mentén egészen Bételig, addig a helyig, ahol korábban is sátorozott Bétel és Aj között”. 13,18: „Így vonult tovább Abrám a sátraival, és letelepedett Mamré tölgyesében, amely Hebrónban van. Ott is épített oltárt az Úrnak.”

            Hebron „Kánaán Kánaánja” volt, a leggazdagabb terület. Ott volt az Eskol völgye, ahol a kémek megtalálták a nagy fürt szőlőket. Hebron a közösségről beszél. Szellemi erősségről, üdeségről, életről. Mi sem nem mellőzhetjük ezeket a fázisokat, amelyek a hitéletben is megvannak: Sikem, Bétel, Hebron.

            Sokan nagyon erősek Sikemben: megtanulták azt, hogy az Úrban bízzanak. De nagyon nehéz, hogy megértsék, mi az Istennek háza, Bétel. Nehéz nekik, hogy megértsék, hogy Istennek kell szolgálni, de együttesen, másokkal együtt. Nem elég az, hogy te egyedül. Az Úrnak kell szolgálnod, de ugyanakkor azt is el kell fogadnod, hogy teneked szolgáljanak, és te is másoknak. Nehéz elképzelni azt, hogy amikor gyengének érezzük magunkat, másoknak mégis, akkor is szükségük van ránk. Inkább csak lekicsinyeljük magunkat, és nem látjuk, hogyan lenne lehetséges ez. Tehát másoknak szükségük van ránk, és nekünk szükségünk van rájuk. Ezt jelenti Bétel.

            Lehet, hogy egyesek úgy gondolják magukról, hogy nagy adottságuk van, és nekik csak az a részük, hogy adjanak. Nincs türelmük hozzá, hogy végighallgassák a másikat. Amikor meglátogatok valakit, akkor kicsit kipróbálom azt, hogy vajon érdekli-e a közösség, de egyesek egyszerűen annyira telve vannak azzal, amit ők mondanak, hogy nem is jut el hozzájuk, hogy mit akar a másik nekik szólni. S akkor elkönyvelem azt, hogy na, most itt ez a helyzet. Pedig a közösség ez: adni és kapni.

            El kell fogadnunk a többi testrészt, a többi tagokat, akiknek szükségük van ránk. Van olyan, hogy arra van szükség, hogy az Úr megnyissa a szemünket, hogy meglássuk mindezt. Látjátok, hogy amikor Ábrahám Bételbe jött, akkor egyszeriben sok gondja lett, utána pedig Egyiptomba ment. De visszatér Bételbe, oda, ahol az oltár volt. Tehát nem mehetünk tovább, amíg vissza nem térünk oda, ahol elestünk.

            A végcél pedig Hebron. Hogy oda eljussunk, meg kell tapasztalnunk, mit jelent Bétel. Bételről pedig nem beszélhetünk oltár nélkül, azaz nem beszélhetünk gyülekezetről kereszt nélkül. Mert, ha nincs kereszt, akkor az nem gyülekezet. A gyülekezetben tehát nincs mit keresnie a mi énünknek. Ott a keresztnek kell munkálkodnia, hogy én meghaljak. A kereszt az, ahol megítéltetett az én, és félreteszi mindazt, ami Ádámból való.

            Most tehát nekünk az a fontos, hogy megértsük azt, hogy mi Bétel. Mert Ábrahám nem juthatott Hebronba, amíg ott volt Lót. Istennek elhívása és végcélja voltaképpen Hebron – addig nem használta Isten Ábrahámot, hanem onnantól kezdi használni őt, hogy Lóttal szétváltak. Onnantól olvassuk, hogy legyőzi a királyokat, találkozik Melkisédekkel, és azután jön az ő örököse – tehát mindez azután történik, miután elválik Lóttól.

       Az országot tehát be kell járni, széltében-hosszában. Minekünk tehát nagyon világosan kell tudnunk, hogy mit kaptunk Jézus Krisztusban. Néha azt hisszük magunkról, hogy tudjuk. Sokan mondják azt, hogy Jézus Krisztusban mindent megkaptunk – de amikor jön a próbatétel, és nyitott szemmel kellene látniuk a dolgot, akkor derül ki, hogy csak az eszükben volt mindez, nem volt mélyen a szívükben.

            Egy idős testvér azt mondta az édesanyámnak, aki nagyon beteg volt, tuberkulózisa volt (öt gyermeke volt akkor). A kezelés úgy nézett ki, hogy beutalták a kórházba, ahol nagyon hosszú időt kellett töltenie. És ez a testvér azt mondta neki: nem számít, hová mész, mert az élet tebenned van. Tehát hogyha ezek átmennek a siralom völgyén, akkor forrásokkal tele hellyé változtatják azt. Mi sokszor nem vagyunk tudatában, kit hordozunk belül. Hogy bennünk van az élet, és hogy ez az élet ki akar áradni és életet adni. Éppúgy, ahogy a templomból forrás fakadt, víz folyt ki, és ha valakin átment, életet hagyott maga után. Az életnek tehát áradnia kell belőlünk. Majd akkor látjuk ezt meg, ha meggyógyulnak az emberek. Ha nem gyógyulnak meg, az emberek, akkor valami nincs rendjén.

            Nálunk lakott egyszer valaki három évig, ugyanis abban a régi rendszerben az egyetem elvégzése után, akár házas volt valaki, akár nem, oda kellett mennie három évre dolgozni, ahol helyet találtak neki. És mikor a három év a végéhez közeledett, s három hét volt már csak a leteltéig, hogy elköltözzön tőlünk, elgondolkoztunk, hogy három éve itt van velünk, és nem tért meg. És kezdtünk imádkozni, hogy ne menjen innen el így. És az utolsó héten jött az alkalomra, és láttuk, hogy sír. És akkor megtért. Utána jött másvalaki, aki elvált, tele volt sebekkel, és ő is ott lakott nálunk, élete legnehezebb időszakában, s megtért. Az Úr készít olyan helyzeteket, amelyek által munkálkodni akar. Nagyon örülünk, hogy így van, hiszen így nem csak egy, hanem sok testvérünk van.

Egy gondolat “Kánaán földje: Krisztus teljessége (Radu Gavriluț)” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s