Gondolatok a Gyülekezettel kapcsolatos alapelvekről

“A tizennyolcadik században Isten kegyelme újra kiáradt Angliában. A megreformált régiókat legnagyobbrészt megbénító gonoszság, világiasság és élettelenség állóvizét erőteljesen fölkavarták az utazó prédikátorok, úgyis mint Wesley, Whitefield és sokan mások – ám még ennek a kegyes mozgalomnak sem sikerült tisztáznia bizonyos fontos témakörökkel  (pl. a Gyülekezet természetével) kapcsolatos zűrzavart. Wesley például élete végéig az államegyház klerikusa maradt. Még amikor követőivel az anglikán papi ellenfelek hatására arra kényszerültek, hogy különálló vallási egyesületekben csoportosuljanak, akkor is teljesen téves és hibás alapon gyűltek össze: a tagsághoz elegendő volt a jelentkezőnek, ha „vágyott a lelke üdvösségére”, miközben Isten valóságos Gyülekezetébe csak azok tartoznak, akik valóban újonnan születtek, és akikben a Szent Szellem lakozást vett a Jézus Krisztusba vetett hit által.

Az ebben a korszakban a szív- és az életszentségre helyezett erős hangsúlynak azonban áldásos, és a reformáció korszakán túlmutató hatásai voltak. Az emberek szíve fogékonnyá vált a hitben való növekedésre, és őket Isten Szelleme tovább is vezette az Ige megértésében.

A tizenkilencedik század harmadik évtizedében sokak szeme felnyílt arra, hogy meglássák Isten Gyülekezetének valódi természetét és egységét; a különbséget a Gyülekezet, Izrael és a nemzetek között, valamint Isten céljait ezekkel a csoportokkal kapcsolatban. Isten terveinek az Igéből való feltárása enyhén szólva forradalminak hatott a népegyházak és a nonkonformizmus szempontjából. A helyzet megoldása érdekében Isten olyan lépésre szánta el magát, ami ugyancsak szokatlan volt, ha ugyan volt rá valaha példa egyáltalán. Korábban az elveszett igazság és a helyes keresztyén gyakorlat visszanyerése céljából Általa elindított mozgalmak rendszerint alacsony társadalmi státuszú emberek között indultak, és csak később érték el a felsőbb osztályokat. A jelen esetben Isten azonban ezt megfordította: azoknak a férfiaknak csoportja, akik először értették meg és terjesztették a szóban forgó igazságokat, leginkább jó társadalmi helyzetűek, tanultak, műveltek voltak. Többen közülük a legmagasabb tudományos elismertséggel rendelkeztek a különböző egyetemeken, és ez az egyházi ellenfeleiket megakadályozta abban, hogy például azt vessék a szemükre, hogy más lenne a véleményük, ha tudnának héberül és görögül, illetve ha mondjuk tanultak volna teológiát és történelmet. Mivel pedig ráadásul ezeknek a férfiaknak volt idejük, pénzük, sőt lehetőségük is ezek szabadon való felhasználására, kedvező helyzetük révén képesek voltak a világosságot széles körben – szóban és írásban – terjeszteni, valamint azt is tudták, hogyan kell tisztán és érthetően, biztos meggyőződéssel szólni.

Az innen kifejlődő mozgalom „a Testvérek” néven lett ismertté, bár ők leginkább elhárították ezt, mondván, a kifejezés Isten egész családjára vonatkozik, és nem korlátozható csak őrájuk.

(…)

Ezekben a legkorábbi években egy hívő közösségbe való felvételének nem a Krisztus testében való tagság volt a feltétele, illetve [keresztyén] tapasztalatok vagy ismeret megszerzése, hanem pusztán az, hogy Krisztus befogadta-e az illetőt. A.N. Groves 1827-ben így fejezte ki: „Egyértelműen arra vagyunk elhívva, hogy ne tudjunk mást a keresztyén testvéreinkkel kapcsolatban, csak mindössze egyet: Krisztushoz tartoznak-e? Befogadta-e őket Krisztus? Akkor mi is befogadhatjuk őket, Isten dicsőségére.” Hasonlóképpen, Darby azt írta 1839-ben: „Valahányszor Krisztus valakit befogadott, mi is befogadjuk, hiszen az asztalunk az Úré és nem a miénk, s mi mindenkit befogadunk, akit az Úr befogadott.”

Krisztus teste egységének a ténye értékes következményekkel járt a gyakorlatban. Megértették, hogy Krisztus minden tagja felelős azért, hogy az összes többi tag felépítésén munkálkodjon, nem pedig csak azokén, akikkel különálló vallási közösségbe tömörültek. Következésképpen szívesen szolgáltak az Igével gyülekezetekben, templomokban, kápolnákban, termekben vagy házi összejöveteleken, bárhol, ahol alkalom adódott Krisztus testének építésére. Hosszú életének egészen a végéig Darby megtartotta ezt a szabadságát, és végezte szolgálatát – még akkor is, ha ez szűkkeblű testvérek ellenállásába ütközött.

Ugyanezen az alapon minden hívőt szívesen láttak az istentiszteleten és az úrvacsorán is. Még ha papi öltözetben ment is oda valaki, akkor sem utasították el. Ha pedig befogadták, akkor mindenki épülésére szabadon szolgálhatott azokkal az ajándékokkal, amelyeket az Úr rábízott.

Ezekben az első időkben helyesnek tűnt az Ige alapján mindenkivel, aki Istentől való volt, közösséget vállalni az igetanulmányozásban és az imádkozásban. A határt egyedül ott húzták meg, ha valami nem Istentől való volt, mert arra már nem volt engedély az Igében.

(Ezekről, és ezekhez hasonló, fontos dolgokról kimerítően értekezem az Anthony Norris Groves életéről írott könyvemben.)”

Részlet G.H. Lang: Kérdezd csak meg az előző nemzedéket / Inquire of the Former Age c. írásából.

One thought on “Gondolatok a Gyülekezettel kapcsolatos alapelvekről

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s